Sokaknak a Balaton a riviéra, míg másoknak a kedvenc Bujtor filmjük vitorlás helyszíne marad örökre. Részemről gyermekkorom első kilenc évének egzotikus galaxisa.

Elsőre édesapám hasi-tasis jegyszedő sziluettje ugrik be, az akkor még nagyon menő lyukacsos izomtrikós szettjében. Megjegyezném, hogy ekkortájt elég sokat sikerült lébecolnom a strandon, de nem csak azért, mert apukám ott dolgozott, hanem mert a legjobb barátom szülei üzemeltették azt. Szerencsés kölyök voltam.

Telente a kuriózumnak számító bőrkorcsolyán szeltük a jeget, nyáron pedig a fürdés és persze a büfé-túra dominált.

Mivel tudjuk, hogy a gyerek az igazi konyhafőnök, és ha valami nem tetszik neki, azt zsigerből odavágja. Így lehetett tovább menni a következő standhoz, minden reményünket megőrizve, hogy ott aztán egy igazi jót eszünk.

Nagyon sok volt anno a - még részünkről csak vakkantó külföldinek nevezett - turista, akik nagyrészt németül gagyogtak. Őszintén szólva gyerekfejjel ez sok izgalmas percet okozott nekünk, hisz délutánok teltek el az utánzásukkal. Mi a menő rajzfilmcsatorna helyett Hans bácsitól és Ida nénitől gügyögtük össze az alapokat.

Visszatérve a szeletekre…

Ahogy a torta is szelekből áll, úgy az életem Balatonhoz köthető részét is szeletekre tudnám osztani. Az első szeletben gyerekként a téli-nyári Balatonért rajongtam, aztán beköszöntött az a kor, amelyben már a strandé volt a kizárólagos főszerep. Jöhettek a csajok és a vízibiciklizés, de persze csak akkor, ha összejött rá a benzinre való.

Most éppen a harmadik szeletet falatozom, de az ízét most nem én, hanem a gyerkőcök nyammogják.

Én csak ülök és azon merengek, hogy vajon gyerekként miért is rajongtam mindezért. Lenyűgöz, hogy ők még mennyire őszintén tudják élvezni mindezt. Amikor a homokos partokra gondolok, már nem a pihenésre asszociálok, sokkal inkább a strand közepén elterülő homokozó végeláthatatlan lankáira, a gyerkőcökkel vívott iszap- és vízibirkózások tatamijára.

Írta: - = TiDzséj =-