Állítólag régen minden egyszerűbb volt, így a csajozás is. Apáink korában két lehetőség közül választhatott a hódításra éhes ifjú. A szerelmes levél egy sor kifinomult tehetséget követelt a szerzőtől, külön készségtár felelt a színvonalas szövegezésért, a levélpapír "felsármosításáér"t (értsd: parfümözés), de eszesen kellett eljárni a kézbesítés során is. A posta már akkor is drága és egy kevésbé biztos választás volt. Vagy oda lehetett menni a kiszemelthez személyesen is.

Egy fröcskölés, egy lájk

Mindenki megérdemel egy románcot a Balatonnál, de kapcsolatteremtési módszerek és technológiák szűkében mindenki abból dolgozott, amiből tudott. Repültek a labdák, a fiúk - lányok pedig sikongatva köszöntek egymásra a hideg fröcskölésben. Ha egy véletlen eldobásból közös játék alakult ki, abból már könnyen lehetett egy jó vattacukrozás, amiből pedig találka este 9-kor a telefonfülkénél. Ha pedig nem pattant szimpátia az algacsomók között, akkor jöhetett a megjegyzés: "ez nem volt vicces, bunkó!" Az viszont gyakran nem derült ki, hogy a feladó víztől kócos bajuszkája vagy a pick up - technika nem jött be a másikak.

A tétek kényszeresen alacsonyan tartása

Felsülés esetén még mindig lehetett azt mondani, hogy bocsi lányok, véletlen volt. És persze így még mindig jobbak voltak az esélyek, tovább élt a remény. Akárhogy is, a gumilabda elvégezte akkor is és most is a kapcsolatteremtés nehezét.

Akkor ciki, ha nem érted a lényeget

Ciki vagy nem ciki? Odadobni a labdát majd artikulálatlanul vihogni igen, az ciki. Odadobni a labdát és meg nem érteni, ha a másiknak nincs kedve és újra visszadobni, az szintén. Odadobni és helyén kezelni az elutasítást, nos az már menő. Mert nem a labdás trükk maga a ciki, hanem inkább az, ha kimeneteltől függetlenül bunkóba váltunk. Eredményes ismerkedést kívánunk!